Teljes kudarc és káosz a Mikulásgyár mellett megrendezésre került vásáron. Az ígéretek közül szinte semmi nem teljesült. A házak amit kaptunk és az egész vásár inkább hasonlít valami kínai-piacra, mint egy igényes kézműves vásárra. Semmi hangulata nincs az egésznek, ezért az én hangulatom sem jó. Kb. két hónapja készülök erre, minden mást a háttérbe szorítva. A hideg, amitől a legjobban féltem, nem is olyan elviselhetetlen. Mondjuk úgy nézek ki mint egy hógolyó, de nem érdekel, legalább fázni nem fázom. Sajnos ez sem vigasztal, mert baromi unalmas ülni egy bódéban, ahol senki meg sem áll, aki véletlenül arra téved (kutyasétáltatók, biztonsági őrök a Mikulásgyárból, óvodás/ iskolás csoportok, adakozók).
Elgondolkodtató, hogy a szervezők arra alapoztak, hogy aki adakozik, annak van pénze és vásárol. Hát ezt mi árusok most cáfolni tudjuk. Tehát a tehetősek nem adakoznak...
Azok, akik számára fontos és értékes ma, hogy kézműves terméket vásároljon és örül, ha személyesen találkozik a készítővel, hozzájuk nem jutott el a hír, hogy ott várjuk Őket.
Még hét végéig, vasárnapig kitartunk/kitartok, aztán elfelejtem ezt az egészet mint egy rossz álmot. Utolsó szalmaszálként várjuk a hétvégét, hátha lesz még egy kis mozgás, és talán a bérleti díjat sikerül visszahozni. Még akkor is jelentős mínusszal zárom ezt a vásárt, de a legnagyobb probléma mégsem az anyagi veszteség. Egyszerűen szükségem van a vásárlókra azért, hogy visszajelzést kapjak arról, hogy jó amit csinálok, hogy tetszik az embereknek. Ez visz, ez vinne előre. Megpróbálok nem erre gondolni, megpróbálok valamiből inspirációt meríteni, és újult erővel az új évben valami újdonságot készíteni.
