Cselő Mari vagyok.
Ékszerkészítő. Kezdetben kerámiával
foglalkoztam, de ez csak hobbi maradt. Gimnáziumi éveim alatt
szerettem meg a képzőművészetet, minden érdekelt ami szép, és én is szépet
akartam alkotni. Így születtek meg első szobraim, agyagtárgyaim. Folyamatosan kísérleteztem az anyagokkal. Az
első medál elkészítése után eldőlt, ez az, ami igazán ÉN vagyok. Azóta többféle technikát elsajátítottam,
szívesen hasznosítom újra az anyagokat, készítek tűzzománcot, dolgozom fával,
plexivel, kavicsok felhasználásával és ezekkel egészítem ékszereimet, melyek
többnyire rézből készülnek és ezüstözve lesznek teljesek.
Tűzzománcról röviden:
A zománc az ötvösművészet
évezredek óta ismert díszítőanyaga. Olyan szervetlen összetételű bevonat,
amelyet magas hőmérsékleten égetnek, olvasztanak rá fémre. A zománcozás nem
egyéb, mint fémek bevonása üveggel.
A zománcozásnak napjainkban
kettős célja van: a bevont fém felületét megvédeni a különböző behatásoktól
(ipari zománcozás), illetve a bevont felület külső megjelenését szépítő, azaz
művészi zománcbevonatot létrehozni.
Ötvös Nagy Ferenc – Festőzománcozás c. könyve alapján
Az alkotó számára a zománc színes
olvadék, eszköz arra, hogy a drágakövek fényét és ragyogását, a gótikus
templomablakok színpompáját a pasztell finom tompaságát varázsolja a fémre.
„Csak
az nőhet fel ezekhez a feladatokhoz, akinek a szíve a hivatásáért dobog, aki e
hivatáshoz megfelelő érzékkel és fölényes tudással rendelkezik. Az
iparművészeti zománcozás nem hoz vagyont, de bensőleg gazdag emberek önmagukat
megnyugtató igazolását találhatják meg benne.”
Julius Schneider